Veled minden olyan más és jó értelemben.. Imádom mikor nevetünk olyan dolgokon, amik nem is viccesek; mikor csak megyünk a semmibe, és te mindig le akarsz ülni; vagy mikor érzem, hogy rám nézel, de én mégse nézek oda, mert tudom, hogy azonnal elvörösödnék. Ezek mind apró dolgok, de bennem mégis nagy nyomot hagynak. Úgy érzem nem érdemlem meg a pillantásod, az öleléseid, és egyáltalán azt, hogy jóba legyél velem.. Te tökéletes vagy, helyes és jó fej, vicces, kedves és figyelmes; én meg még szépnek se mondanám magamat, nemhogy rendesnek..
Mikor megismertelek, már akkor tudtam, hogy mi nagyon jóba leszünk. Mindig fel tudtál vidítani, meg tudtál nevettetni, mindig rengeteget beszélgettünk és mikor elmentél, hirtelen rossz kedvem lett. Először nem tudtam, hogy miért, hiszen ilyen még nem volt, hogy ennyire ragaszkodtam volna valakihez, akit még akkor csak 1 hete ismertem.
Aztán egyszer felhoztad a találkozást. Nagyon izgatott lettem, mert már nagyon szerettem volna veled találkozni... Mikor megláttalak, fúú az valami szédületes pillanat volt. Felém jöttél, és rám mosolyogtál azzal a szörnyen cuki mosolyoddal, velem meg megállt az idő és arra gondoltam: hogy lehet valaki ennyire aranyos..?? Nagyon sokat beszélgettünk és rengeteget meséltél magadról aznap, én meg egyre jobban megszerettelek.
Azóta sokat voltunk együtt, és mindig azt kívánom, hogy bárcsak örökké tartana ez a pillanat. De aztán mindig véget ér, és nagyon rossz mikor el kell tőled válnom. Egy ölelés, 3 puszi és te már el is mentél..
El se hiszed mennyire tudsz hiányozni..
Nem tudom mit érzel, és mit gondolsz. Szeretnélek látni, de te nem is beszélsz velem. Fogalmam sincs mit érzek, csak tudom, hogy ez így nem jó. Szeretném tudni, hogy hogy vagy, és bármit amit lehetséges. Valószínű, hogy téged már semmi velem kapcsolatos dolog nem érdekel.. De akkor miért nem teszel már pontot ennek az egésznek a végére??
Nem tudom mit tegyek.. Mit csináljak?? A szótlanságod elbizonytalanít, a bizonytalanság megőrjít..
